Az OTP SZÉP kártyát már több mint 600 szálláshelyen elfogadják

Róth Lajos, az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. vezérigazgatója a SZÉP kártya bevezetését követő első két hónap tapasztalatiról szóló keddi háttérbeszélgetésen elmondta, hogy az eddigi két kártyahasználati lehetőség (POS-terminál, webshop) mellett egy újabbat indítottak el: a szállásadók a SZÉP kártya saját honlapján is bejelentkezhetnek egy virtuális pénztárba.
Úgy fogalmazott: nagy áttörésre idén nem számítnak, hiszen a SZÉP kártya a tervekkel ellentétben nem az év elején, hanem az év közepén jelent meg a piacon, akkor, amikor a cégek többsége már felosztotta a cafetéria-elemeket a dolgozók között. Idén a hátteret, infrastruktúrát építik tovább, azért hogy az elfogadóhelyek számát több ezerre tudják növelni – emelte ki.
A vezérigazgató becslése szerint a kártyára dolgozónként hozzávetőleg 50 ezer forintnyi összeget töltenek fel a munkáltatók.
Elmondta még, hogy a beruházás elindítására egyelőre pár 10 millió forintot költöttek, és további 100 millió forintos kiadással számolnak.
Fodor Imre, a SZÉP kártya hálózatának kiépítéséért felelős vezető tanácsadó azt emelte ki, hogy a harmadik kártyahasználati lehetőséget, a virtuális számlát azon szállásadók számára fejlesztették ki, akik ugyan rendelkeznek internetes kapcsolattal, de náluk nincs lehetőség on-line szállásfoglalásra. A SZÉP kártya használata az OTP oldalán egyszerűen, biztonságosan megoldható – közölte.
Mint mondta, eddig 600 elfogadóhellyel kötöttek szerződést, a reményeik szerint ez a szám év végére 8 ezret is elérheti. Kérdésre válaszolva beszélt arról is, hogy a több mint 600 elfogadóhely 10 százaléka van Budapesten, a többi vidéken.
A SZÉP kártya egy elektronikus utalvány, amely a cafetéria-rendszerben az üdülési csekket váltja fel.

MTI

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.