Big Ben, a londoni ferde torony


Az 1858-ban felépült, 97 méter magas Big Ben – először csak a benne lakozó óraharangot hívták így, de a becenév azóta átragadt a toronyra is – a The Sunday Telegraph című tekintélyes vasárnapi konzervatív lap által idézett szakértők szerint legmagasabb pontján immár 43 centiméternyi hajlást mutat, a torony dőlésszöge északnyugat felé 0,26 fok, és ez bizonyos távolságról most már szabad szemmel is észlelhető. A szakemberek szerint azonban a dőlés jelenlegi üteme alapján négyezer évbe telne, mire a Big Ben hajlásszöge elérné a pisai riválisét, és még tovább tartana, mire a torony a ferdülés miatt ledőlne. Ha e végzetes esemény bekövetkezne, a díszes óratorony éppen az alsóházi képviselők irodaházára zuhanna, ami a Telegraph által idézett építészeti hagyománytisztelők szerint nem is lenne olyan nagy baj, tekintettel a hivatali épület jellegtelenül modern – a környezetből erősen kirívó – stílusára. A torony dőlése azonban egyelőre a parlament alsóházi épületének falán okoz repedéseket. John Burland, a neves Imperial College London egyetem professzora elmondta a lapnak, hogy ha a dőlés üteme gyorsulna, akkor valamilyen módon be kellene avatkozni, de erre valószínűleg egy ideig még nem lesz szükség. A Big Ben ferdüléséhez szakértők szerint az elmúlt évtizedek felszín alatti nagyszabású munkálatai is hozzájárultak. A torony felépítése óta a környéken két metróvonal, egy nagy átmérőjű szennyvízgyűjtő csatorna, valamint a képviselők számára egy mélygarázs épült.

 

 

 

MTI

 


Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.