Budapest Airport: újabb csúcsok dőlnek

950 396 utas – ez a nyári szezon egyik legfontosabb hónapjának, júliusnak a mérlege a Budapest Airportnál. Az éves forgalomnövekedés 2010-hez képest továbbra is tíz százalék fölötti, a tavalyi izlandi vulkánkitörés miatti forgalomkiesést beszámítva (akkor mintegy 140.000 ezer utas esett ki négy nap alatt csak Budapesten) még mindig meggyőző, 7,3 %-os az emelkedés az év első hét hónapjában.
Szintén fontos mérföldkő, hogy az erős júniust követően most júliusban ismét sikerült átlépni a kilencszázezres utasszámot. Erre ugyanis három év, vagyis 2008 óta nem volt példa. Ráadásul az idén a korábbi júliusi rekord is megdőlt, amit még 2007-ben regisztráltak. Szintén minden eddiginél magasabb számot kapunk, ha 2011 eddigi teljes forgalmát nézzük: közel öt (4,94) millió utas fordult meg a budapesti repülőtér három terminálján.

Az utasforgalom mellett az ún. gépmozgások (azaz fel- és leszállások) száma is komolyabb emelkedésnek indult. A korábbi válság hatására a légitársaságok drasztikus lépéseket tettek a jobb kapacitás kihasználtság érdekében, így mára elérték, hogy a Budapestről induló gépek kihasználtsága, az ún. load factor átlagosan közel 80 %-os (ez légitársaságonként változik). Idén júliusban a várakozásnak megfelelően több gépet fogadott a Budapest Airport, összesen 10 688 fel- és leszálló járattal, ami átlagosan napi közel 350 érkező és induló repülőgépet jelent.

„A júliusi 5,9 %-os növekedés az előző év hasonló időszakához képest jelentős előrelépés és megalapozza eddigi reményeinket, hogy minden idők legerősebb éve lesz az idei. A hagyományos légitársaságoknál továbbra is nagyon komoly a növekedés és igen jól szerepelnek a tengerentúli járatok az American Airlines megjelenésének valamint a Delta Airlines visszatérésének köszönhetően” – jegyezte meg Kam Jandu. A Budapest Airport légiközlekedési igazgatója hangsúlyozta: „ A forgalmi adatokból azt olvassuk ki, hogy a légitársaságok több jegyet adtak el a járataikon, mint tavaly, jelentősen növelve a gépek kihasználtságát. Tekintettel a szolgáltatásaink javulására és a forgalom növekedésére, megalapozottan tűztük ki magunk elé azt a célt, hogy a régió legjobb és legdinamikusabb légikikötőjévé fejlesszük a budapesti repülőteret.”

A városok „versenyében” továbbra is toronymagasan London vezet, három repülőterének (Heathrow, Luton, Gatwick) is köszönhetően. Érdekesség, hogy a Budapest Airport utasainak több mint 10 százalékát teszik ki a brit fővárosba tartók. A Londonba tartó utasforgalom ráadásul több mint 20 %-kal nőtt 2010-hez képest. A második legkedveltebb célállomás Párizs, amit nem sokkal lemaradva Frankfurt, majd Amszterdam követ, utána Brüsszel, München és Róma a sorrend.

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.