Hideg és meleg étkezésre is felhasználható idén az Erzsébet-utalvány

Guller Zoltán, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) tulajdonában lévő, az utalványokat forgalmazó cég vezetője elmondta: már több mint 6 millió utalványt gyártottak le december 21-e óta a Pénzjegynyomdában.
Az új utalványokat biztonsági jegyekkel, köztük hologrammal, fémszállal látják el. Hozzátette: meglepetésükre máris kaptak olyan jelzést, hogy valaki az egyik élelmiszerboltban megpróbált beváltani hamis Erzsébet-utalványt, annak ellenére, hogy az még nincs is forgalomban.
Az Erzsébet-utalványokat 300, 400, 500, 600 és 1.000 forintos címletekben gyártják le, a munkáltatók ezek közül választhatnak majd.
Az ügyvezető jelezte azt is, hogy néhány hónapon belül megjelenik majd az Erzsébet-utalvány plasztikkártya változata is, ám az továbbra sem lesz kötelező, így az elektronikus és a papír alapú jegyrendszer párhuzamosan él majd egymás mellett.
Közölte: azokban a boltokban, éttermekben, üzlethálózatokban lehet majd beváltani az Erzsébet-utalványokat, amelyekkel a NÜSZ szerződést kötött. Jelezte: “hipermarket-láncokkal” nincs megállapodásuk.
Utalt arra is, hogy az Erzsébet-utalványok forgalmazásának eredményét – az idén várhatóan mintegy 10 milliárd forintot – az úgynevezett Erzsébet program keretében olyan szociális célokra fordítják, mint például a Soltész Miklós államtitkár által délelőtt bejelentett üdülési pályázatok.
Arról is beszélt, hogy az MNÜA az üdülési csekkek kibocsátását befejezte, és hogy a csekkeket a Széchenyi Pihenő Kártya (más néven SZÉP-kártya) váltja fel.
Közölte, számításaik szerint még mindig közel 11 milliárd forint értékben van “kint” üdülési csekk, ezért az MNÜA kuratóriuma úgy döntött, azok felhasználhatósági határidejét 2012. december 31-éig meghosszabbítja.

 

MTI

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.