Kerékpárút – a határon túlra is…

Ezzel a kerékpárút hazai szakasza az újszentiváni lovasparkhoz, a tiszaszigeti Mélypont Emlékhelyhez és a Peplár tóhoz vezető leágazásokkal együtt a Határátkelőig teljes hosszban megépülhet. Az építkezés második szakasza összesen 1.623.456 Euro (mintegy 430 millió forint) költségvetéssel valósul meg.
Az építkezés első fázisának projekt-értéke 1.535.602 Euro, azaz hozzávetőleg 407 millió forint. A projekt keretében eddig elkészültek az engedélyes és kivitelezési tervek. Jelenleg a kerékpárúttal részben azonos nyomvonalon haladó közút felújítására vonatkozó tervek egyeztetése folyik a NIF Zrt.-vel. A kerékpárút ezen szakasza a 43-as számú főút Szerb utcai leágazásától indulva Újszentivánon és Tiszaszigeten keresztül Tiszasziget község határáig vezet, illetve Törökkanizsa belterületén épül ki a kerékpáros infrastruktúra.
A kerékpárút nem épülhetne meg Uniós támogatás nélkül. Az érintett települések 85%-os támogatásban részesülnek az IPA keretből, valamint a hazai projekt partnerek további 10% támogatást kapnak a magyar államtól. Így eddig összesen az első és második ütemekben megítéltek szerint Újszentiván 722.154 EUR (191,4 millió forint), Szeged 370.669 EUR (98,2 millió forint), Tiszasziget 1.353.486 EUR (358,7 millió forint), végül Törökkanizsa 496.315 EUR (131,6 millió forint) Uniós és hazai támogatáshoz jutott.
Kovács Gábor tender-vezető tájékoztatása szerint a kerékpáros közlekedők és turisták várhatóan 2013-ban vehetik igénybe a teljesen kiépített hazai útszakaszt, valamint Gyála és Törökkanizsa belterületén vezető utat. A Határon Átnyúló Együttműködési Programok megnyitása előtt a települések hazai forrásokból a kerékpárút építésére nem kaptak lehetőséget, ezért az elért eredmények az érintettek számára nagy jelentőséggel bírnak.
Putnik Lázár, Újszentiván polgármestere által kezdeményezett projektötlet eredményét tovább növeli az a tény is, hogy a projekt többször is komoly nehézségekbe ütközött a párhuzamosan futó 43104. számú, djalai határátkelőhöz vezető út felújításának tervezése miatt, de a kitartó szakmai munka, háttéregyeztetések meghozták eredményüket. Az újabb kerékpárút nemcsak biztonságosabbá teszi a közlekedést, de előmozdítja a környezetkímélő közlekedés térhódítását a régióban, és kedvet csinálhat a szomszédos országokba irányuló túra- és egészségmegőrző kerékpározáshoz is, hozzájárulva ezzel a régió településeinek egymáshoz való kulturális, gazdasági és társadalmi kötődésének erősítéséhez.

 

(Forrás:ÖS)

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.