Malért: kockázati tőketársaságok érdeklődnek egy új légitársaság alapítása iránt

Az érdeklődő kockázati tőketársaságokat az elnök nem kívánta megnevezni, csak annyit mondott, készül az üzleti szempontok összeállítása, ami alapja lesz az üzleti tervnek.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba múlt héten elküldött levélre az egyesület még nem kapott választ – mondta. Azt remélik, hogy a magyar állam részt vállal az új magyar légitársaság megalakításában. Az egyesület arra is számít, hogy apportként a vállalkozásba viszik a Malév két leányvállalatát, a karbantartó céget, az Aeroplexet, és a földi kiszolgálással foglalkozó Ground Handlinget, valamint a még meglévő repülőtéri résidőket (slotokat), azaz a le- és a fölszállás időpontjára szóló jogosultságot adott légikikötőben.
Vécsei Mihály a Malért sajtótájékoztatója előtt nyilatkozva az MTI-nek úgy tudta, hogy a slotok szeptemberig nem vesznek el, azokkal addig lehet rendelkezni.
Az elnök beszámolt arról is, hogy együttműködési megállapodást írtak alá a Malév-pilóták és légi utaskísérők érdekképviseleti szervezeteivel, a Hunalpával és a Hunaccával, valamint a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségével (MUISZ) és a Magyar Repülő Szövetséggel. Ez utóbbi szövetség négyezerrel gyarapítja a civil kezdeményezés 15 ezer regisztrált főből álló táborát. Ezzel az együttműködési megállapodással a Malért szakmai-civil szervezetté vált – tette hozzá Vécsei Mihály. Az elnök emlékeztetett arra, hogy az utazási irodák a Malév leállása miatt mintegy ezer fő elbocsátására kényszerülnek.
A csődbe ment Malév márciusban ünnepelné megalakulásának 66 évfordulóját – mondta Vécsei Mihály, és ebből az alkalomból a Malért ünnepséget rendez az ismét megnyitott Ferihegy Repülőgép Emlékparkban március 30-án.

 

MTI

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.