150 méteres végtelen medence a Marina Bay Sands Hotel tetején
A Marina Bay Sands hotelt a nemzetközileg elismert építész, Moshe Safdie tervezte. Moshe Safdie a Las Vegas Sands Corporation megbízásából kellett letegyen az asztalra egy versenyképes tervet, melyet a szingapúri kormánynak is bemutattak. Safdie szerint “a kihívás abban rejlett, hogy egy városképet formáló hatalmas nyilvános hely befogadható maradjon az emberek szintjén”
A fő látványosság mindenképpen a végtelen medence, mely a három torony tetején, a hajót formázó “SkyPark” tetején lett kialakítva és hosszabb mint az elfektetett Eiffel Torony. Ez lett a világ egyik legnagyobb kültéri medencéje, háromszor hosszabb mint egy olimpiai úszómedence és 55 emelet magasságban nyűgözi le a fürdőzőket. A medence a végtelen víztükör illúzióját kelti, a valóságban a víz a medence szélén egy alacsonyabban lévő vízgyűjtőbe bukik át, ahonnan visszapumpálják a medencébe. Két keringető rendszere van, az egyik szűri és melegíti a vizet, a másik pedig az előbb említett módon visszapumpálja az széleken átfolyt vizet.
“A végtelen medence egy olyan úszómedence mely azt az illúziót kelti mintha a horizontig terjeszkedne. A megfelelő perspektívából a végtelenbe nyúlik, az elhelyezéskor az építők sokszor olyan helyszínt választanak ahol egy másik víztükörrel pl. tenger, tó lehet a tökéletes illúziót kialakítani. A 90-es években jött divatba, azóta sok luxus resort hirdeti a végtelen medencét mint fő attrakciót.”
Safdie szerint az építészeti fejlesztést a nagyszerű ókori városok inspirálták, melyek a központi és forgalmas nyilvános helyek köré szerveződtek. A Marina Bay Sands is a terület két fontos tengelyének metszéspontjában helyezkedik el, így amellett hogy tájékozódási pontként szolgál, a hangsúlyt ezekre a sétálóutakra helyezi kiemelve ezek központi szerepét a városi életben.
A három 55 emeletes hotel-torony teljes területe 929 000 négyzetméter. A három tornyot összeköti a tetejükön kialakított 1 hektáros alapterületű Sands SkyPark, mely olyan pihenést nyújt a látogatóknak mint egy trópusi kert az égben. Itt található a fentebb említett 150 méteres végtelen medence és egy kilátó mely lélegzetelállító kilátást ad Szingapúr nyüzsgő városára és környezetére. A SkyPark egy mérnöki csoda, nem csak azért mert 200 méterrel a tengerszint felett található, de azért is mert a három toronynak hihetetlen terhelést kell hordoznia. A tornyok felett terpeszkedő park 66,5 méterrel nyúlik ki a térbe, ez az adat is majdnem egyedülálló a világon. A széltől védett területet bőségesen beültették növényzettel, több száz fát helyeztek itt el.A hotel tetejének majdnem ötven százaléka fákkal lett beültetve, így a fenntarthatóság elveinek eleget téve a tájépítészet a város atmoszférájával teljes mértékben harmonizál.
A létesítmény saját mikrokozmoszt hozott létre a városon belül, a Marina Bay Sands egy merész új eleme Szingapúr városi kultúrájának és modern életének. Építészetileg magasra helyezi a lécet és úttörő mérnöki megoldásokkal kísérletezik.
Marina Bay Sands fejlesztő csapat:
Építész: Moshe Safdie
Építészeti kivitelezés: Aedas, Pte Ltd
Szerkezeti mérnökök: Arup
Tájépítészek: Peter Walker & Partners
Befektető: Las Vegas Sands Corporation
forrás: lakbermagazin.hu