4 nap a Hargitán
Erdélyt nem terveztük, szimplán karácsonyra kaptuk. Így négyen nekivágtunk a nagy utunknak, mely nagyjából 1600 km-re sikeredett, oda-vissza. A hajnali 2 órás indulás, semmi alvással bizony megviselte a szervezetet. A korai indulásra viszont igen nagy szükség volt, hiszen tapasztalt utazók tudják, hogy Romániában csak kis szakaszokon vannak kiépített autópályák, így számolni kell a lassú haladással bíró főutakkal. Körülbelül 11 óra alatt el is értük célunkat, Hargitafürdőt. A hegyre vezető út kritikus szakaszai néha aggasztóvá váltak a nagy hó által. Bár takarították, de a heves hóesés miatt ez sokat nem számított. Hólánc használata kötelező, nem használata pedig nagyon veszélyes. Természetesen mi szeretjük a kihívásokat így nem használtuk, de szerencsére épségben felértünk. A kis falucskában aztán hamar megtaláltuk a már előzőleg lefoglalt Bíró Panziót. Szeretettel fogadtak minket, megérkezésünkkor helyi áfonyapálinkával kínáltak, aztán elfoglaltuk szobáinkat, amik nagyon ízléses berendezéssel voltak ellátva, a szobákhoz külön fürdőszoba volt, tv-vel. Minden igényünket kielégítette. Gyorsan beöltöztünk a síruhákba és már mentünk is megismerkedni a panzióból bérelt sífelszerelésünkkel. Mivel kezdő síelők voltunk így nem merészkedtünk el a sípályáig, csak az úton próbálgattuk léceinket, este aztán meleg vacsora és a jól megérdemelt pihenés várt ránk.
Második nap
Reggeli a panzióban és irány a sípálya a panzió tulajdonosával, aki ugyebár síoktató is. Ám csak egy kicsit késett, ezért addig mi, kipróbáltuk az előző napból tanultakat, ami természetesen nem ment annyira! Az oktatás gyorsan lezajlott, fél óra múlva már mindenki próbálgatta magát a Csipike pályán. Délután aztán elmentünk szétnézni a faluban, mert előzőleg olvastunk a híres “hópánkóról”. Szerettük volna kipróbálni, de sajnos nem volt nyitva. Vacsora előtt aztán megterveztük a következő napot.
Harmadik nap
Reggeli után ismét beöltözés, és irány a sípálya. A felvonót 9:00-kor indították, gondoltuk kipróbáljuk milyen is a szűz hóban síelni. Az éjszakai folyamatos hóesés miatt, nagyjából 10 cm friss hó takarta a pályát. Sajnos már a nap elején, történt egy húzódásos sérülésünk , így aztán a csapat egyik tagja a későbbiekben pihenésre kényszerült. Délutánra kirándulást terveztünk, hiszen ha már eljöttünk ilyen messzire, lássunk is valamit a szép Erdélyből. Utunk a Gyilkos-tó-hoz vezetett, a gyönyörű lélegzetelállító tájon, ahol is így márciusban a hegyeket fehér hófoltok díszítették. Ilyenkor télen nem sokan látogatják ezeket a részeket, mert bár az utakat takarították, de még így is igen veszélyesnek tűntek. A tó a kemény mínuszok hatására befagyott, a helyiek kis korcsolyapályát alakítottak ki maguknak. Egy kürtöskaláccsal kezünkben lementünk hát a tó jegére szétnézni. Elidőztünk egy kicsit, és indultunk is tovább, hogy még a Békás-szoros beleférjen az időnkbe. A táj erre is gyönyörű volt, patakokkal, vízfolyamokkal gazdagítva. Ekkor viszont már későre járt , indulnunk kellett vissza, mert várt a vacsora. Másnap pedig indultunk haza.
Negyedik nap
Reggel 6 órakor már startra készen, bepakolva álltunk a panzió előtt. Siettünk, mert útközben még szerettük volna megnézni az éppen útba eső parajdi sóbányát és a Tordai-hasadékot. Reggel 8 órára már Parajdon voltunk. Megváltottuk a jegyeket, és egy busz vitt le minket a bányába. A bánya belső tereiben, emberek sokasága tölti az idejét, a gyógyulni vágyók rengeteg lehetőség közül válogathatnak. Vannak játszóterek, pihenőhelyek, ping-pong asztal, kis bódékban árusok, kápolna, étterem. A buszok óránként járnak, így a 9-órási buszra felszállva fel is jöttünk a bányából. Következő utunk a Tordai-hasadékhoz vezetett, volna!! De sajnos ezt most nem tudtuk megnézni, mert az enyhébb idő és az ezzel járó olvadások, az oda vezető földes utat annyira feláztatták, hogy jobbnak láttuk elhalasztani a túrát. Így a hasadékot csak messzebbről, az autópályáról tudtuk megcsodálni. Késő este, már kissé fáradtan, ám de megannyi élménnyel tértünk haza.
