A válság ellenére is nő a vendégforgalom Bükfürdőn
A vendéglétszám több napon is megközelítette az ötezret, amely ebben az időszakban rekordnak számít.
Január elseje és október 31-e között a részvénytársaság már több mint 730 ezer belépőt értékesített. A november is jól indult, így az év végére az eladott belépők száma meghaladhatja a 810 ezret, az előző évinél mintegy 30 ezerrel több lehet.
A társaság közleményében emlékeztetett rá: az eredmények azért is kiemelkedőek, mert az elmúlt hónapokban a gazdasági válság kedvezőtlenül hatott a vállalkozások többségére, a turizmus stagnál, a strandszezon közepén, júliusban pedig kifejezetten kedvezőtlen volt az időjárás, és egészen augusztusig – a fejlesztésekkel járó – építési munkálatok folytak a fürdő területén.
Emlékeztetnek arra is: a mindössze 3.300 lakosú kisváros, a több mint 665 ezer vendégéjszakával – Budapestet leszámítva – a harmadik leglátogatottabb hazai település.