Csodálatos és tiszteletreméltó több ezer éves fák
Földünk legidősebb élőlényei és egyben a legnagyobbak is ezek a fák, melyek oly sok mindent megéltek már, társaságukban lett naggyá az emberi civilizáció. Több csodálatos fa még az emberi bronzkorban eresztett gyökeret.
Matuzsálem – szálkásfenyő
A vélhetően Kaliforniában élő, a Föld legidősebb élőlényeként nyilvántartott fa pontos élőhelye nem ismert, titokban tartják a szuvenírgyűjtő turisták miatt. Korát 4.800 évre becsülik, ugyanis egy azonos méretű példány tudományos célból történő kivágását engedélyezték és azon 4.844 évgyűrűt számoltak.
Arbol del Tule – montezuma ciprus
A mexikói Santa María del Tule városközpontjában áll, Oaxaca államban. Törzse a legkiterjedtebb az összes fa közül. Eredetileg azt gondolták, több fa egyesülése, de a DNA vizsgálatok kimutatták az egyediségét. Becsült életkora 1200 és 3000 év közé tehető.
Sarv-e abarqu – iráni ciprus
A vélhetően 4.000 év körüli, 25 méter magas ciprus nevéhez hűen Iránban található, nemzeti emlékhellyé nyilvánították a hatóságok.
Llangernyw-i – tiszafa
A szintén 4.000 évesre becsült fa Észak-Wales-ben található, egy templomkertben, és még mindig növésben van.
Alerce – vörösfenyő
A Dél-Amerikában, az Andok hegységben őshonos fák legidősebb példányát 3.600 évre becsülik.
Szenátor – kopasz ciprus
A Floridában élő fa életkorát 3.500 évre becsülik, számos hurrikánt túlélt már.
Patriarca da floresta – Cariniana legalis
A legidősebb lombhullató fa életkorát 3.000 évnek becsülik, Brazíliában él. Az erdőirtások veszélyeztetik a faj fennmaradását.
Vouvesi olajfa
A mediterrán térség 7 legidősebb olajfája közül ez a legidősebb, Krétán él, több, mint 3.000 évesre becsülik életkorát, de a 7 olajfa mindegyike legalább 2.000 éves.
Jomon sugi – japán ciprus
A Jakuhima szigeten élő fa életkorát legalább 2.000 évesre becsülik, de néhány szakértő szerint akár 5.000 éves is lehet. Ha ez igaz lenne, akkor ez a fa lenne a Föld legidősebb élőlénye, Matuzsálem-et is lehagyva. Azonban Matuzsálem kora bizonyított, ezé a fáé azonban nem.
Száz Lovas Gesztenyefája
Szicíliában, az Etna kráterétől mintegy 5 kilométerre áll, legalább 2.000 évre becsülik az életkorát, de akár 4.000 éves is lehet. A nevét onnan kapta, hogy egyszer 100 lovas talált alatta menedéket, ami akár igaz is lehet, mert 63 méteres kerülete miatt a fát a Guinnes rekordok könyve is jegyzi.
Sherman tábornok
2.500 éves korával ez a fa a leghatalmasabb óriásfenyő. Legnagyobb ága 2006-ban letört és szétzúzta a mellette haladó járdát, de így is a legnagyobb tömegű fának számít a világon. Becsült súlya 1380 tonna, törzsének átmérője! pedig 11 méter. A fa a Kalifornia Óriásfenyő Nemzeti Parkban található, ahol a 10 legnagyobb fából 5 itt él.
Icod de los Vinos – sárkányfa
Egyes becslések 3.000 évesre teszik életkorát a Tenerifé-n álló hatalmas fának. Más szakértők szerint nincs ennyi idős, a “jogos” kora kb. 6-800 év.
Ginkgo fa
A Kínában, a Zhongnan hegységben élő 1.400 éves fa több ezer turistát vonz minden évben. Azonban nem csak a kora miatt különleges, hanem a november tájékán lehullajtott aranysárga leveleiből keletkező csodálatos aranytenger miatt is.
Adonisz – balkáni páncélfenyő
Az észak-görögországi Píndosz hegységben több, mint egytucatnyi ezeréves páncélfenyő áll, mely közül kiemelkedik Adonisz. A egyméteres mintavétel alapján 1.075 évgyűrűt számoltak. Egyesek szerint ezek a fák Európa legidősebb fái, de ők valószínáleg nem számoltak a 3.000 éves krétai olajfával.
Baobab fák, azaz majomkenyér fák
Talán a legkülönlegesebb formájú fák a majomkenyérfák, melynek legnagyobb példányai Madagaszkáron találhatók egy sétány mellett. Csak ezek a példányok maradtak meg, az erdő többi tagját kiirtották a földművelés miatt, korábban a fák – melyek becsült életkora akár 800 éves is lehet – egy őserdő részét képezték.
A legidősebb példány életkorát pedig legalább 1.000 évre becsülik, ez a fa szintén Madagaszkáron él.
Magyarország legidősebb fája – a zsennyei tölgy
2006-ig már csak a déli oldalán lévő ág alsó részén hajtott ki, dacolva az idővel és a korral. Belseje teljesen üres, olyan nagy mérvű ürege van, hogy tizennégy gyerek is könnyen elfért benne.Az üreget bebetonozták, hogy megóvják, de az a fától fokozottan vonta el a nedvességet. A két nagy ágát vaskengyellel kötötték össze, hogy a fa közepének ketté repedését és az ágak leszakadását meggátolják. Magassága 23 méter volt, kerülete meghaladta a tíz métert. Már 1932-ben is 930 cm kerületű faként említették. Sajnos az elmúlt 70 évben a fa egyre rosszabb állapotba került, és már csak az északi törzsrész tartott magán élő, lombozattal díszített ágat. A fát 1958-ban védettnek nyilvánították. A zsennyei tölgy Magyarország legidősebbnek tartott fája volt, amíg 2006 tavaszán egy vihar végleg elpusztította. 2006 előtti évtizedekben azonban már kiszáradóban volt, csak törzsének északi részén volt lombos ág. Az Őrségi Nemzeti Park munkatársai három csemetét neveltek a tölgy makkjaiból, az egyik valószínűleg az ősrégi fa pusztuló csonkja mellé kerül.
Ezeréves tölgyként is ismerték, mert bár pontos korát nem határozták meg, a becslések szerint Szent István kirány korában már élhetett.
Források: Wikipedia, Hirado.hu, Erdekesvilág, Canarian.net, National Geographic, Divany, Nyugat.hu, Filantropikum,Lemon, 108.hu