Kezdődhet a strandépítés Miskolcon
Elhárult az akadály a kivitelezési szerződés megkötése elől, a Közbeszerzési Döntőbizottság ugyanis megszüntette a jogorvoslati eljárást, így a kivitelező a szerződés aláírását követően rövid időn belül megkezdheti a munkálatokat – fogalmazott a szóvivő.
Elmondta: a Miskolci Turisztikai Kft. a Hajdúép Kft. ajánlatát fogadta el, a cég 893.704.996 forintért vállalta a munkát, ez volt a legalacsonyabb ajánlat.
A módosított ajánlattételi határidőre hét társaság nyújtott be ajánlatot, ebből három volt érvényes.
A szerződés teljesítésének időtartamát az ajánlatkérő 270 napban határozta meg, így várhatóan a nyári strandszezonban már üzemelhet a megújult Selyemréti Strandfürdő.
A projekt keretében – zömmel uniós forrásból – megépül egy 5 egységből álló termálvizes, feszített víztükrű, vízvisszaforgató-szűrő rendszerű, összesen 1728 négyzetméter vízfelületű medencecsoport.
Lesz újra dögönyöző, valamint épül egy 25 méteres úszómedence, csúszdamedence, egy élményelemekkel felszerelt 3 tagú gyermekmedence is spirál alakú gyerekcsúszdával, ülőmedence pezsgőággyal, pezsgőlevegő buzgárral. A tereprendezési munkák keretében sétautak készülnek, a kerti utakat pedig akadálymentesítik.