Márciustól nyílt napok a Hungaroringen
A Hungaroring Sport Zrt. csütörtöki közleménye szerint ezeken a napokon 9-től 17 óráig lesz lehetőség a versenypálya használatára, csoportokra bontva, 20 perces menetekben. A pálya használatának feltétele legalább egyéves, érvényes jogosítvány, megfelelő vezetői tapasztalat.
Szalay Balázs, a Hungaroring Sport Zrt. üzletfejlesztési igazgatója úgy fogalmazott, hogy mindig is szívügyüknek tekintették a biztonságos közlekedés elősegítését, ezért is tartják meg ezeket a nyílt napokat, melyeken az autósok és a motorosok biztonságos körülmények között próbálhatják ki járműveiket és vezetői tudásuk lehetőségeit és határait.
“Minden érdeklődő megtalálhatja a jövő évi Autós és Motoros Nyílt Napok letölthető dokumentumait és a részvételi díjakra vonatkozó tudnivalókat a Hungaroring Sport Zrt honlapján. Az autósok először március 19-én, míg a motorosok március 22-én vehetik birtokukba a Hungaroringet” – idézi a közlemény Szalay Balázst.