Nagy az érdeklődés a SZÉP Kártya iránt

A három bank közleménye szerint az elektronikus kártya népszerűségét alátámasztja a Nemzeti Üdülési Szolgálat és a pénzintézetek által rendelt piackutatás is, amelynek eredményei szerint a megkérdezett munkavállalók háromnegyede szívesen élne az új cafeteria rendszer által nyújtott előnyökkel, és igényelne SZÉP Kártyát munkáltatójánál.
A megkérdezettek 95 százaléka már hallott a cafeteria rendszer változásáról. A Széchenyi Pihenőkártyával, azaz a SZÉP Kártyával kapcsolatos alapvető tudnivalókat a megkérdezett alkalmazottak több mint fele, 51 százaléka ismerte, az említett felhasználási területek között a meleg étkezés, a rekreáció és a turisztikai szolgáltatások szinte azonos arányban fordultak elő.
A közlés szerint a SZÉP Kártya használata nem okoz majd nehézséget, hiszen a felmérés azt is kimutatta, hogy a megkérdezettek döntő többsége, 78,7 százaléka rendelkezik már bankkártyával, amelyet nem csak készpénzfelvételre, hanem vásárlásra is használ.
A kártyát igénylő munkavállalók száma február elejére már a 120 ezer főt is elérte. Őket a kutatási eredmények szerint elsősorban a biztonságos és egyszerű használat, a letilthatóság és a kényelmi szempontok győzték meg. A legfontosabb termékelőnyök között említették, hogy kártyával a vásárlások során nem lehet túlkölteni. Az internetes fizetés lehetőségét főleg a fiatal hölgyek említették, s előny az is, hogy a felhasználóknak az eddigi különböző fajta utalványok helyett elég egy kártyát maguknál tartaniuk.
A reprezentatív kutatást a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft., valamint a kártyakibocsátó pénzintézetek – K&H, MKB, OTP – megbízásából készítették, 500 fős telefonos megkérdezés alapján.
A kutatás célja az volt, hogy megvizsgálja, mennyire tájékozott a lakosság a cafeteria rendszer változásaival kapcsolatban, a felmérést a városban élő 30 és 50 év közötti munkavállalók körében végezték.

 

MTI

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.