Rangos szaklap dicséri az MT Zrt. osztrák piacon folytatott tevékenységét


Az üzleti döntéshozók körében nagy presztízzsel bíró, több mint 70 ezer példányban megjelenő hetilap, a Magyar Turizmus Zrt. október 5-én megrendezésre kerülő, „Nagy Magyar Turizmusnap” címet viselő szakmai seregszemléje kapcsán megjegyzi, hogy hazánk nagyon sok meglepő újdonságot tartogat még az osztrákok számára, ahol az egészségturizmus mellett a kulturális ajánlatok iránt érdeklődők egyaránt megtalálják számításaikat. Tekintettel arra, hogy a Dunától keletre Magyarországot relatív kevés osztrák keresi fel, ezért az MT Zrt. stratégiai célja, hogy az osztrák piacon a kelet-magyarországi turisztikai attrakciókat kiemelten és rendszeresen népszerűsítse, illetve az osztrák tour-operátorokat arra ösztönözze, hogy minél nagyobb számban listázzák be a régió desztinációit katalógusukba. Középtávon hatalmas rejtett tartalékot jelent Kelet-Magyarország az osztrák beutazóforgalom szempontjából, ehhez minden eszközzel elő kell segíteni, hogy az osztrák turisták „mentális térképére” hazánk keleti fele is felkerüljön – foglalható össze az MT Zrt. célkitűzése. Nem véletlen, hogy az elkövetkezendő nagyszabású szakmai workshopon Debrecen mellett Hajdúszoboszló és Hortobágy is bemutatkozik aktuális turisztikai kínálatával Ausztriában. Az osztrák piacon az MT Zrt. a későbbiekben is nagy hangsúlyt helyez a tanulmányutak szervezésére: Ausztriából éves átlagban másfél hetente indulnak hazánkba szervezett utak újságírók és turisztikai szakemberek számára. Az MT Zrt. ausztriai képviseletének kampányairól, valamint marketing- és üzleti tervéről további információ itt: http://www.ungarn-tourismus.at/magyar-sarok

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.