Tokaj a cél
“Nyugat-Európában már bevált gyakorlat, hogy az erdőkben és mezőkön kijelölt, jól járható útvonalakon haladnak a bringás turisták” – hangsúlyozta Katona Kálmán, az Országos Terepkerékpáros Turisztikai Szövetség elnöke, volt közlekedési miniszter. “Ezeket ugyanis sokkal olcsóbb megvalósítani, mint aszfaltos kerékpárutakat építeni. Ugyanakkor ezek az útvonalak jelentősen növelhetik majd a három érintett megye, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén turisztikai vonzerejét. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a jachtosok után a kerékpáros turisták költik a legtöbb pénzt.” A Trans Hungária Maraton útvonala az elnök tájékoztatása szerint 50 települést, 32 vízfolyást, 10 termálforrást és négy nemzeti parkot érint, s a szervezők azt remélik, hogy az észak-magyarországi tájakra később még visszatérnek majd a versenyzők. A résztvevőknek a közel 400 km megtétele során összesen hatféle talajtípuson kell bringázniuk, s összesen 7400 méter szintkülönbséget kell legyőzniük. A Trans Hungária Maratonra 153 nevezés érkezett, a mezőnyben szlovák, osztrák és román versenyzők is lesznek. A résztvevőket egyéniben, párosban és csapatban értékelik, s az összetett verseny mellett napi győzteseket is hirdetnek majd.
A mezőny a szerdai nyitónapon Nagymarosról Hollókőre teker, innen csütörtökön Kékestető érintésével Bükkszékig kerekeznek a versenyzők, majd pénteken Diósgyőrben lesz a cél. Augusztus 20-án egy kis autóbuszozás után Szerencsen pattannak nyeregbe a bringások, s innen a zempléni hegyeken keresztül a tokaji célig vezet majd az útjuk. A távlati tervekkel kapcsolatban az ex-közlekedési miniszter elmondta, hogy szeretnének hagyományt teremteni a versennyel, amely jövőre valószínűleg ellentétes irányban, a Tiszától a Dunáig tart majd.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat